Hamarosan indul!

Elindult csoportok

StrongFirst Magyarország

A Kettlebellel történi edzésre Tommy Blom barátom hívta fel a figyelmem, még 2005-ben.

Ahogy lehetett beszereztem az első 12-16-24 kilós Kettlebell súlyokat, és megkezdtem a gyakorlást. Habár tudásunk minimális volt, a technikánk pedig borzalmas, az eredmény heteken belül észlélhető volt.
Ekkor vettük fel a kapcsolatot Pavel Tsatsouline-nal, aki meghivott bennünket Koppenhágába, egy instruktori tanfolyamra. Pável – és asszisztensei – tudása, embersége, segitőkészsége nem hagyott kétséget affelől, hogy meg szeretnénk ismerni a Pavel által kifejleszett rendszert az Russian Kettlebell Challenge-et. Itt fontos megemlíteni, hogy az RKC nem a gyakorlatok összessége.

Valljuk, hogy kettlebellel sokféle módon lehet edzeni, de az RKC módszerek szerint az érdemes csak igazán. A Pavel Tsatsouline által létrehozott rendszer célja elsődlegesen az egészség biztosítása, és csak aztán az erő, erőállóképesség növelése. Segítünk abban, hogy megismerd az alapokat, és az RKC edzés következtében könnyebben és fájdalom nélkül teljesíthess a munkahelyeden vagy éppen a választott sportágadban. Segítünk abban, hogy optimalizáld a testúlyod, és újra vagy életedben első alkalommal fitt és erős lehess.

Magyarországon azzal céllal inditjuk el az RKC programot, hogy bárki lehetőséget kapjon arra, hogy ezekkel a képességekkel rendelkezzen.

Budapest, 2006.

Lakatos Péter - RKC Senior Instructor, Dragondoor European Director